Iskolanővérek

1879 – Megszületik Dostal Zsófia

1883 – Megszületik Nemes Anna

1948 – Feloszlatják a szerzetesrendeket, hét iskolanővér érkezik Nagyszénásra 

1960 – Elhunyt Dostal Zsófia Mária Lygia

1968 – Elhunyt Nemes Anna Mária Albertina, az utolsó nagyszénási iskolanővér

Dostal Zsófia Mária Lygia (1879-1960) zenetanárnő és Nemes Anna Mária Albertina (1883–1968) iskolanővérek.

A nagyszénási temetőben egy visszafogott, de annál jelentősebb sír őrzi a Boldogasszony Iskolanővérek emlékét. Dostal Zsófia Mária Lygia (1879–1960) és Nemes Anna Mária Albertina (1883–1968) életüket a gyermekek nevelésének, a hitoktatásnak és a közösség szolgálatának szentelték. A rend – amelyet 1804-ben alapítottak és amely Magyarországon a 19. század végétől a katolikus lányoktatás vezető szereplője lett – az egész országban az „igazi tanítónők rendjeként” vált ismertté. Tagjait magas pedagógiai képzettség, szigorú lelki élet, valamint különös érzékenység jellemezte a gyermekek egész személyiségfejlesztésére.

Nagyszénáson soha nem működött hivatalos katolikus iskola, mégis: a nővérek jelenléte több évtizeden át formálta a település hitéletét és nevelési gyakorlatát. 1948-ban két nővér, név szerint Kovács Mária Ignácia és Garai Mária Alaquok érkeztek Nagyszénásra, hogy megteremtsék egy katolikus iskola alapjait. Sajnos a történelem közbeszólt: még ugyanebben az évben feloszlatták a hazai szerzetesrendeket, így a szegedi Boldogasszony Iskolanővérek Rendjet is. Ennek okán Aranyi Imre plébános 1948 és 1968 között összesen hét szerzetesnővért fogadott be a plébániára: a már említett négyen kívül Tóth Mária Jácinta, Kelliger Mária Johanna és Cser Anna Mária Adora voltak segítői. Szolgálatuk a háború utáni évtizedekben különösen nehéz körülmények között zajlott. Az egyházi iskolák államosítása után a nővérek szerzetesi habitusban nem taníthattak, hivatalosan nem működhettek iskolaként – de hitoktatóként, nevelőként és közösségszervezőként továbbra is jelen voltak.

A településen élő szerzetesnők voltak a falu gyermekinek lelki támaszai, akik a háború utáni szegénység, a politikai bizonytalanság és az egyházi élet korlátozása közepette is kitartottak amellett, hogy a gyermekeknek hitet, tudást és erkölcsi tartást adjanak. Munkájukról egy későbbi cikkben így emlékeztek: „Isten és a nemzet igaz napszámosai a templomokban és a katedrákon.”

Dostal Zsófia Mária Lygia 1960-ban, Nemes Anna Mária Albertina pedig 1968-ban hunyt el.

Mindkettőjüket Nagyszénáson temették el, a helyi közösség tiszteletétől övezve. Sírjaik ma a település neveléstörténetének fontos emlékhelyei: emlékeztetnek azokra a nővérekre, akik csendben, szerényen, sokszor láthatatlanul, mégis meghatározó módon járultak hozzá több generáció lelki és erkölcsi neveléséhez.