Kulcsár család

1890 – Megyszületik Kulcsár Ádám

1896 – Megszületik Csete Emília, későbbi Kulcsár Ádámné

1922 – Megszületik ifj. Kulcsár Ádám 

1923 – Megszületik Kulcsár Lajos

1927 – Megszületik Kulcsár Bálint és Imre

1928 – Megszületik Kulcsár Béla

1928 – Május 25-én délelőtt Kulcsár Ádámné meggyilkolja gyermekeit

1960 – Kulcsár Ádámné öngyilkosságot követ el

1972 – Elhunyt Kulcsár Ádám

Kulcsár Ádám (1890-1972) gyermekeinek tragédiája (1928).

1928-ban megrázó tragédia történt a Békés vármegyei Nagyszénás községben. Egy helyi gazda felesége, a harmincegy éves Kulcsár Ádámné – mentális betegséggel küzdve – megölte mind az öt gyermekét. A legidősebb hatéves, a legfiatalabb mindössze hathetes csecsemő volt.

A gyilkosságot egy borotvával követte el, amelynek segítségével átvágta gyermekei nyakát. A szörnyű tett elkövetése után maga ellen fordult: öngyilkosságot kísérelt meg. Mivel a borotva ekkor már nem volt alkalmas önmaga megsebesítésére, lúgoldatot ivott. Az orvosok azonban időben érkeztek, és gyomormosással megmentették az életét.

A kihallgatás során Kulcsárné azt állította, hogy elviselhetetlen anyagi helyzetük késztette a borzalmas cselekedetre. Férjével és öt gyermekükkel egy kis földön próbálták megteremteni a mindennapi megélhetést, ám az asszony szerint ez már nem volt tovább fenntartható. A rendőrségi nyomozás azonban arra utalt, hogy a nő nem volt beszámítható állapotban: évekkel korábban három évig kezelték a gyulai közkórház elmeosztályán, miután kísérletet tett saját apja megölésére. Az orvosi szakvélemény szerint akkor gyilkolási mániában szenvedett, de három év után gyógyultnak nyilvánították és kiengedték az intézményből.

Az orvosok véleménye szerint az anya a gyilkosság idején ismét nem volt beszámítható, mentális állapota ismételten összeomlott. Valószínűsíthető volt, hogy tettéért nem börtönbüntetés, hanem újabb elmegyógyintézeti kezelés vár rá – ismét a gyulai tébolydában.

A gyilkosság után az apa – Kulcsár Ádám – újranősült, és életének hátralévő részét ugyanabban a házban töltötte, ahol a tragédia történt. Halálakor, 1972-ben a gyermekei mellé temették.

Ez a történet nem csupán egy szörnyű tett krónikája. Sokkal inkább a közösségi gyász és a kollektív emlékezet példája: hogyan tartják számon a kis falvak lakói évtizedeken keresztül a múltjuk tragikus fejezeteit, és hogyan őrzik meg az áldozatok emlékét – gyakran szóbeszédek, legendák és személyes visszaemlékezések révén. A nagyszénási temetőnek ezen sarka így vált egyfajta néma emlékművé, amely a veszteségről, az együttérzésről és a megbocsátás kereséséről mesél az utókornak.